Októberben 15,8 százalékkal nőtt a költségvetési szférában az átlagkereset, amit főként a pedagógusbér-emelés generált. A cégeknél is jelentős, 12 százalékos béremelkedés valósult meg, amelyet a minimálbér emelése és a dolgozók inflációs kompenzációja támogatott. Bár az év végén némi lassulás várható, a bérdinamika továbbra is erős marad.
2024. december 20. 10:37
5 p
0
2
13
Mentés
Molnár Dániel, a Makronóm Intézet senior makrogazdasági elemzőjének írása
A bérdinamikát az év tizedik hónapjában is a költségvetési szféra húzta, itt az átlagos kereset 15,8 százalékkal nőtt, elsősorban a pedagógusbér-emelés nyomán az oktatás ágazatban megvalósuló 25,5 százalékos átlagbér-növekedés következtében, de a KSH a közigazgatásban és az egészségügyben is kétszámjegyű bérdinamikát regisztrált.
A vállalkozások körében is érdemi, 12 százalékos átlagos béremelkedés valósult meg, amely mögött a minimálbér és a garantált bérminimum emelése húzódik meg, illetve az inflációs időszakot követően a munkavállalók kompenzációja.
A legkisebb keresetek emelésének szerepét mutatja, hogy a mediánkereset az átlagnál érdemben gyorsabb ütemben, 15,9 százalékkal nőtt, amely jelzi, hogy mérséklődött a bérek közti különbség.
Ez utóbbit jelzi az is, hogy az ágazatok közül egyedül az egyik legmagasabb, több mint 1 millió forintos átlagbért fizető pénzügyi, biztosítási tevékenység ágazatban nem történt kétszámjegyű bérfejlesztés.
Mi várható a következő hónapokban?
Novemberben még az októberihez hasonló béremelkedés várható, decemberben azonban lassulás következhet, ekkor kerül bázisba a tavaly decemberre előrehozott minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés, de várakozásaink szerint a bérdinamika még ekkor is kétszámjegyű lehet. Az év vége kapcsán a nagyobb kérdés a jutalmak és a bónuszok alakulása, vagyis hogy mennyire befolyásolta azok mértékét a vártnál gyengébb gazdasági teljesítmény.
Jövőre 9 százalék feletti bérnövekedés
Várakozásaink szerint a dinamikus bérnövekedés jövőre is folytatódik, bár annak üteme némiképp lassul, előrejelzésünk szerint 9,2 százalékra.
A reálbérek így jövőre az idénre várt 9,2 százalék után 5,6 százalékkal emelkedhetnek, érdemben támogatva a fogyasztás további bővülését.
A jövő évi bérfolyamatokat támogatja a hároméves bérmegállapodás keretében 9 százalékkal emelkedő minimálbér, illetve a 7 százalékkal növekvő garantált bérminimum, valamint a költségvetési szféra több területét (például az oktatást, a vízügyet és az igazságszolgáltatást) érintő bérfejlesztések. A versenyszféra esetében a jövő évi bérdinamika kapcsán az év eleji gazdasági teljesítmény lesz kulcsfontosságú. A legtöbb vállalat ugyanis ekkor határoz a bérszintekről, a bizonytalan kilátások pedig óvatosságra inthetik a döntéshozókat. Ugyanakkor arra is számítani lehet, hogy a növekedés beindulásával ismét élénkül a munkaerő iránti kereslet, amely újabb támaszt adhat a bérfelzárkózáshoz.
Kapcsolódó:
Címlapfotó: MTI/Czeglédi Zsolt
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.
„Sőt, a bérszínvonal ma már képes itthon tartani nemcsak őket, de a szakdolgozókat is. Az egészségügy finanszírozásáról, a jövő feladatairól és a várólistákról is beszélt Takács Péter.
Csapás a múltból: egy több mint hatvanéves jogszabály alapján akár magyar nyugdíjat is kaphatnak azok az ukránok, akik átköltöznek hazánkba. Eddig nem sokan éltek a lehetőséggel, de egy uniós csatlakozás drasztikusan felgyorsíthatná a folyamatokat és duzzaszthatná az igénylők számát. Kiszámoltuk, mivel járna ez a lehetőség. Az eredmény sokkoló.
Átlagosan 13,2 százalékkal nőtt tavaly a bruttó kereset a KSH szerint, a nettó átlagbér 500 ezer forint fölé emelkedett, a költségvetési szférában pedig gyorsult is a bérnövekedés.
„Nagy a baj, ha azok, akiket diplomatának választottak, mindenáron háborúzni akarnak” – húzta alá Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
p
1
0
0
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 13 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
totumfaktum-2
2024. december 20. 13:11
Csakegyittlakónak nem tetszenek a tényadatok. Keresztbevágják az alamuszi hamis propagandáját.
Pedig ezek a tények:
A nettó bérek mediánértéke 15%-kal nőtt.
Az éves infláció novemberben (igen, november/november) 3,7% volt.
Tehát a nettó REÁLKERESET mediánja 10,9%-kal nőtt.
A nettó bérek mediánértéke 15%-kal nőtt.
Az éves infláció novemberben (igen, november/november) 3,7% volt.
Tehát a nettó REÁLKERESET mediánja 10,9%-kal nőtt.
Lehet értetlenkedni, trollok!